Csak most került sor arra, hogy megírjam a következő edzésem eseményeit, hiszen készülni kellett eddig a dogákra, egyebekre.
Fáradt voltam, nehéz volt bármit is csinálni, a teremben sokan voltak, ráadásul a zene sem tetszett, ami szólt. Ettől függetlenül csinálni kellett a dolgomat, hiszen csak így fejlődhetek.
Várni kellett néha a soromra, hogy az adott géphez vagy súlyokhoz hozzájussak, így még több idő ment el.
Mikor hazaértem, letusoltam, éreztem, hogy most kezdek fejlődni, már nem vagyok annyira lusta, mint előtte. Büszke voltam magamra. Megtettem az első lépést a cél érdekében.
Negyedik edzés
2011.04.28. 08:53Harmadik edzés
2011.03.29. 22:22Ma ismét elmentem kondizni egy jót. Bár elég fáradt voltam, mégis volt annyi erőm, hogy megcsináljam a gyakorlatokat. Még jól is esett. A víz fogyott, az izzadság folyt, de megérte, mint mindig. Eléggé elfáradtam, ma korábban fogok lefeküdni, már ülni is nehéz. :)
Ha minden igaz,akkor csütörtökön vagy pénteken folyt. köv. Már várom!
Valami ilyesmi a cél:
Második edzés
2011.03.26. 16:41 Tegnap (márc. 25.) rettentő sokat edzettem. Volt tesi óra, amin eleve elfáradtam, mert egyáltalán nem vagyok formában. Délután pedig elmentem edzeni 1 órát, utána (pihenés nélkül) 1 óra spinning. Jól esett, de alig bírok mozogni. Nem is izomlázam van, hanem inkább csak sajog a combom a "Spinner" ülése miatt...és, mert 145 kiloval comboztam előtte. :P Nagyon jól aludtam, úgy összesen 13 órát... 1-2 nap és helyrejövök.
Ami egyáltalán nem a célom, hogy kinézzek:
Első edzés
2011.03.26. 15:27Március 22-én 1 év után elkezdtem újra edzeni. Egy kicsit nehezen indult, de nagyon jól esett, végre megint aktívnak éreztem magamat. A felüléseken kívül a felkaromat és a hátamat is edzettem. Izomlázam van, de nem baj, megérte. Alig várom, hogy újra mehessek, muszáj mozogni!
Ez a cél :D
Utolsó kommentek